Elgondolkodtató, kiváló példákkal a HVG-ből. Ha ezt a cikked ismerteted maximális pontra számíthatsz a nyelvtan részből.
Irodalmi szövegkölcsönzések: feljavított kiadás
2010. április 18., vasárnap • Utolsó frissítés: 2 órája
Szerző: HVG
Bár a minap újfent meghökkenést váltottak ki Esterházy Péter szövegkölcsönzései, az irodalmi hagyomány szerint az idézőjel nélküli idézés nagyon is bevett írói eszköz.
„Nekem a hatás az érdekes. Az, hogy a szöveg testében egy idegen test van. Most egyfelől igaz, hogy ezek hasonulnak a szöveghez (...). Másfelől azonban mégiscsak idegen marad. Következésképpen valami billegés támad a szövegben. No most ez: a billegés vagy remegés, nagyon fontos (...). Tehát valami feszültség támad” – fejtegette Esterházy Péter egy 1991-es interjúkötetben, hogy mi vonzza a mások által írt szövegek átvételében. A napokban azonban egészen másféle feszültség támadt azt követően, hogy egy Magyarországon kevésbé ismert író, Sigfrid Gauch egy németországi plágiumvita kapcsán a Die Rheinpfalz című regionális napilapban felmelegítette: megrökönyödve vette észre, hogy Harmonia Caelestisében Esterházy mindenféle hivatkozás nélkül egy egész fejezetet emelt át az ő 1979-es Apa-nyomok (Vaterspuren) című elbeszéléséből. Gauch ugyan sértetten nyilatkozott az esetről, arról azonban a magyar sajtóban elterjedtekkel szemben nincs szó, hogy perelné magyar kollégáját, ahogyan az sem igaz, hogy az Egyesült Államokban szerzői jogi eljárások folynának Esterházy ellen.
Az egy évtizede megjelent Harmonia amúgy is a bögyükben van azoknak, akik érzékenyek az irodalomtudományban vendégszövegként emlegetett írói technika alkalmazására. Három éve a Magyar Narancs hasábjain Forgács Zsuzsa Bruria feminista írónő kérte arra szerzőtársát, hogy „próbálja meg helyrehozni mindazt, amit (...) megrongált: a szövegkezelés korábban széles körben elfogadott normáját”. A litera.hu internetes irodalmi lap pedig ennek kapcsán játékot hirdetett az említett családregényben fellelhető idegen szövegek felkutatására, aminek eredményeképp csaknem kétszáz – idézőjel és forrás nélküli – idézetet sikerült beazonosítani, mások mellett Krúdy Gyula és Thomas Mann írásaiból. Az egyik legismertebb közülük Kosztolányi Dezső Édes Anna című, 1926-ban megjelent regényének első néhány mondata volt a Vérmező fölött elhúzó Kun Béla dicstelen meneküléséről.
Tény, hogy Esterházy régen él ezzel a módszerrel. A Hrabal könyve című 1990-es regényében például oldalakon keresztül Pilinszky János egyik esszéje köszön viszsza, a Bevezetés a szépirodalomba című, 1986-os kötetébe pedig Danilo Kis szerb írónak A holtak enciklopédiája című 1983-as könyvéből emelt át egy hosszabb részletet. Ez utóbbit az érintett egyáltalán nem vette zokon, ami nem csoda, hiszen maga is nagy idézgető volt.
Kérdés, van-e bármi helyrehozandó Esterházy munkásságában (akit hatvanadik születésnapja alkalmából az Élet és Irodalom a múlt héten hatvan kortárs író Vendégszöveg című idézetgyűjteményével köszöntött). Az irodalomelmélet szerint semmiféle szöveg nem létezik önmagában. Mint Julia Kristeva Franciaországban élő bolgár filozófusnő már 1966-ban felvetette, minden irodalmi alkotás voltaképp idézetekből álló mozaik, amely korábbi szöveg(ek) bekebelezésével és transzformációjával jön létre. Az Esterházynál feltűnő vendégszövegeket az irodalomtörténészek az intertextualitás (szó szerint: szövegközöttiség) nevű irodalmi jelenség egyik típusába sorolják. Ennél azonban jóval gyakoribb az imitáció, a paródia, az allúzió (utalás) vagy a parafrázis (átírás). Külön kutatási ág foglalkozik azzal, hogy mennyire nyílt vagy rejtett a kapcsolat egy mű és ihlető-idézett előzményei között. József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat című versében a „Légy, ami lennél: férfi” óhajában például a szakértők Petőfi Sándor „Ha férfi vagy, légy férfi...” kezdetű, egy évszázaddal korábban született művének hatását fedezik fel. Jóval egyértelműbb a kapcsolat Márai Sándor Halotti beszéd című költeményében Vörösmarty Mihály Szózatával: „»Az nem lehet, hogy annyi szív...« Maradj nyugodt. Lehet. / Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú üzenetet.”
„Az irodalom a szövegek játszótere; sem a beszélt, sem az írott nyelv nem sajátítható ki (jogilag sem), hiszen a szövegek egymásra hagyatkozása, egymást idézése adja a lényegét” – említi Rácz I. Péter irodalomkritikus. Ráadásul a probléma nem új keletű, idézi a HVG-nek Molnár Gábor Tamás irodalomtörténész Jan Assmann német kultúrtörténész híres példáját a csaknem négy évezreddel ezelőtt élt egyiptomi szerzőről, Haheperrészenebről, aki így panaszkodik: „Ó bárcsak volnának nem-ismert mondataim, különös szólásaim, / elő nem fordult, újdonatúj szavaim, / ismétléstől mentesek, / nem ősöktől megörökölt mondások.” Ráadásul a laikusokat nemegyszer felháborító idézetek vizsgálata „ingoványos terület, mert az idézet is idézet lehet valakitől, az eredeti alkotást megállapítani szinte lehetetlen vállalkozás” – óv az elhamarkodott ítéletektől Bónus Tibor irodalomtörténész is.
A technikával éltek és élnek mások is a honi szépprózában: többek között Mészöly Miklós, Nádas Péter, Garaczi László, Háy János vagy Kukorelly Endre. A krimiszerzők sem vetik meg az ilyesmit: Kondor Vilmos két évvel ezelőtt megjelent Budapest Noir című, az 1930-as években játszódó bestsellere Dashiell Hammett 1929-es Véres aratásából idéz.
A művelt olvasókkal való összekacsintás technikáját „már korábban is többen használták: Marcel Proust Platón- és Racine-szövegeket épített Az eltűnt idő nyomában című regényfolyamába, de James Joyce is számos szerzőtől idézett az Ulyssesben” – hoz példákat a HVG-nek Bónus. A vendégszövegeket mégis a posztmodern írók használják a leggyakrabban, olyannyira, hogy egyikük, az olasz Umberto Eco néha már maga sem tudta, mi honnan került a műbe. Mint A rózsa neve című, 1980-as sikerregényében a főszereplő szerzetesnövendék pásztorórájáról egy későbbi kommentárban bevallotta: „Adso szerelmi élményének jelenete az éjszakai konyhában csupa vallásos idézetből van összevágva, az Énekek énekétől Clairvaux-i Bernátig (...). Ha azonban ma megkérdeznének, hogy az egyes idézetek kiktől származnak, és hol végződik az egyik, hol kezdődik a másik, már nem tudnám megmondani.”
Vendégszövegügyben egyébként ritkán marasztalnak el szerzőket. Amikor az 1990-es évek legvégén Heiner Müller német drámaíró egyik befejezetlenül maradt darabjában hosszasabban idézett két Brecht-drámát, a Szövetségi Alkotmánybíróság végül precedensértékű ítéletben mondta ki, hogy megjelentetésével a műalkotás nem egyedül a tulajdonosának áll a rendelkezésére. Ehelyett – rendeltetésének megfelelően – belép a társadalmi térbe, és ezzel a kor kulturális és szellemi képét alakító, önálló tényezővé válhat. Idővel kiválik a vele való magánjogi rendelkezés köréből, és szellemi, kulturális közkinccsé lesz. Amihez hozzátehető Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténésznek a Forgács-vita kapcsán a litera.hu-n közölt véleménye, amelyben így summázza a vendégszöveg-technika jelentőségét: „az Esterházy-szövegek java nemcsak átviteli, de archiváló és tároló médiumként is az egyik legbiztonságosabb hungarikum”.
